Április 3.-án, a Kolozsvár melletti Adrenalin Parkban hivatalosan is elkezdődik a 2015-ös kalandszezon! Ebben az évben is szeretettel várjuk kalandparkunkba, amely könnyen megközelíthető a városlakók számára is, másfelől viszont elég távol van ahhoz, hogy a város zaját elfeledve, a természet által nyújtott nyugalomban, vendégeink aktívan kikapcsolódhassanak.

Az Adrenalin Parkban a vendégek rendelkezésére 12 akadálypálya áll, amelyekből a család apraja-nagyja nehézségi szint szerint válogathat. Az aktív kikapcsolódás ösztönzésére a 2 gyakorló pálya mellett 3 gyerek pálya, 5 felnőtt pálya és 2 tiroli lecsúszó pálya épült.

A Mikesi házak mellett épített kalandparkunk csapata egy felejthetetlen, adrenalin- és élménydús tavaszra készül. Reméljük, minden vendégünk örömteli perceket tölt majd az akadálypályákon és velünk felfedezheti fel a természet megújulását. Emlékeztetni szeretnénk minden kedves érdeklődőt, hogy parkunkban születésnapokat, céges rendezvényeket és csapatépítő tevékenységeket is lehet szervezni. Az I-XII osztályos diákoknak különleges csoportos kedvezménnyel kedveskedünk az “Iskola másként” program alkalmával, amely április 6-10. között zajlik. Ezúton szeretnénk meghívni az iskolákat és a líceumokat egy nem szokványos tevékenységre: az akadálypályák legyőzésére. 

Kalandparkunk magaslati kötélpályarendszere a fa meghatározott magassági szintjein kialakított, összetett ügyességi-, sport- és technikai feladatok, akadályok rendszere, amelyhez elengedhetetlenül szükséges a biztosítási rendszer. A kalandparki akadály-elemek és feladatok úgy vannak kiépítve, hogy azok egyre összetettebbé és nehezebbé válnak, ezáltal fejlesztve a mozgáskoordinációt. Az akadálypályák használatához nem szükséges előzetes tapasztalat, a helyszínen minden vendég kiképzésben részesül. Felnőttek számára 2 beavató akadálypályát alakítottunk ki, amelyek befejezése után bátran lehet nehezebb szintre váltani.  

A gyerek kötélpályák esetében a játékok kialakításánál az volt az alapelv, hogy a szülő biztonsággal végigkísérhesse gyermekét a számára kijelölt útvonalon. A gyerek pályák különböző nehézségű szakaszokat foglalnak magukban, amelyek kisebbek és nagyobbak számára egyaránt kihívást jelentenek, ugyanakkor élvezettel leküzdhetők. A biztonságtechnikai felszerelések méretezése miatt a játékok 3 éves kortól, maximum 140 cm magasságig használhatóak. 

Európa népszerű kalandparkjaihoz hasonlóan az Adrenalin Park csapatának elsődleges célja a vendégek biztonsága. A kalandparkos szabadidős tevékenységeknél, speciális hegymászó felszereléseket használunk, amelyek az UIAA (Nemzetközi Hegymászó Szövetség) által ellátott minősítéssel rendelkeznek.

A kalandparkos tevékenységekhez a legmegfelelőbb a sportos, kényelmes ruha (sportnadrág, rövid vagy hosszú ujjú póló, esetleg szélálló felső, keménytalpú sportcipő), amely nem korlátozza a mozgást.

A biztonsági szabályokról bővebb információkat a következő címen kaphatnak: http://adrenalinpark.ro/biztonsagi-szabalyok/

 

Árlistánkat illetve csoportos árkedvezményeinket a következő címen találhatják meg: http://adrenalinpark.ro/arlista/

 

Bővebb információkért kérjük, írjon email címünkre: office@adrenalinpark.ro