Casele Micești, Romania

Szabadtéri csapatépítők Kolozsvár közelében

Az Adrenalin Park 2023-ban szeretettel vár minden korosztályt szabadtéri csapatépítőkre a Kolozsvár melletti kalandparkba: akadálypályák, tiroli csúszópályák és csapatban teljesíthető pályák várják az érdeklődőket! Kolozsvári cégek számára sok előnnyel jár, hogy a városhoz ennyire közel, mégis a szabadban, friss levegőn, az erdőben szervezhetnek csapatépítőt! Íme az Adrenalin Park néhány csapatépítő programcsomagja 2023-ban. Szabadtéri csapatépítő Kolozsvár közelében – Többféle összeállításban Az Adrenalin Park 2014-es megnyitása óta szervez csapatépítőket kolozsvári (és nem csak) cégek számára. Büszkék vagyunk arra a több, mint tízezer vendégünkre, akik az elmúlt években részt vettek ezeken a tevékenységeken. Tudjuk, láttuk, hogy jókedvűbben, nyitottabban és magabiztosabban tértek vissza a városba, hiszen új készségeket sajátíthattak el és megtapasztalhatták és sok esetben túl is léphették komfortzónájuk korlátait. Adrenalin parkos kollégáink más-más háttérrel rendelkeznek - testnevelés, földrajz, biológia, kommunikáció és média – így változatos kihívásokat készítenek elő minden csapatépítőre, hogy a résztvevők fedezhessék fel erősségeiket, mindenkinek nőjön az önbizalma, és [...]

Szabadtéri csapatépítők Kolozsvár közelében2023-04-19T15:08:19+00:00

Adrenalin Park-kaland: a tökéletes ajándék 2023-ban!

Kolozsvár környékén élsz és szeretnél valakinek rendkívüli születésnapi ajándékot adni 2023 január - februárjában? Vagy egyszerűen csak szeretnéd úgy kezdeni az új évet, hogy különleges élményt nyújtasz szeretteidnek? Kitűnő ajándék minden korosztály számára egy kalandpark-belépő a Bükkben található Adrenalin Parkba, Kászoly/Mikesi házak községben, Kolozsvár közelében, Erdőfelek mellett! Mi az Adventure Pass kalandpark-belépő és hogyan lehet ajándékozni? Az Adventure Pass lényegében egy Adrenalin Park-belépő, amely tartalmazza a magaslati pályákon kalandpályákon való mászkálást, a tiroli pályákon való lecsúszást, illetve személyre szabható a rendelkezésre álló kalandszolgáltatások listája alapján- kisgyermekek, diákok, felnőttek vagy szépkorú nagyszülők igényei szerint, hogy az egész család számára élvezetes legyen a szabadban töltött idő. A megvásárolható kalandtevékenységek: - Kalandbelépő kisgyermekeknek - 55 lej - Kalandbelépő 140 cm-nél magasabb gyerekeknek, diákoknak - 60 lej - Kalandbelépő felnőtteknek - 65 lej - Családi kalandbelépő - 185 lej A belépőket egy kartonlapon adjuk át vagy elektronikus formátumban küldjük el, és egy [...]

Adrenalin Park-kaland: a tökéletes ajándék 2023-ban!2023-01-31T14:52:11+00:00

Mit hozzon az angyal 2022-ben?

Mit szóltok ahhoz, ha idén egy feledhetetlen Adrenalin Parkos kalanddal ajándékozzátok meg szeretteiteket? Tudjuk, hogy ebben az időszakban, amikor minden az ajándékozásról szól, rengeteg ajánlattal kecsegtetnek mindenkit. Néha nem árt az ajándékozás lényegére is figyelni, és tárgyak helyett életre szóló élményt ajándékozni a hozzánk közel állóknak. Az Adrenalin Park karácsonyi ajándék-ötlete 2022-ben: néhány óra kaland a fák közé feszített akadálypályákon, fára mászás, tiroli pályák és sok szabadtéri kaland! Akár barátoknak, akár családtagoknak, akár munkatársaitoknak ajánljátok fel, a kikapcsolódás és szabadtéri mozgás az Adrenalin Park körüli erdőben, Kolozsvár mellett, mindig nagy örömforrás! Ha szeretnétek a karácsonyfa alá tenni ezeket az ajándékokat 2022-ben. A következő lehetőségek közül választhattok: Adventure Pass Kids (140 cm-nél alacsonyabb gyermekeknek): 50 lej Adventure Pass Junior (140 cm-nél magasabb gyermekeknek, tanulóknak és egyetimistáknak): 55 lej Adventure Pass (standard, felnőtteknek): 60 lej Family Adventure Pass (családoknak: 2 felnőtt + 2 gyermek): 170 lej Az ajándékutalványokat kartonlapra nyomtatva vagy elektronikusan adjuk át, és [...]

Mit hozzon az angyal 2022-ben?2022-12-22T13:15:11+00:00

Az oktatás nemzetközi napja 2022 │ október 5.

Az oktatás nemzetközi napját október 5-én ünnepeljük minden évben. Az Adrenalin Park csapata természetesen idén is közös ünneplésre teremt lehetőséget. E jeles nap célja, hogy világszerte felhívja a közösségek figyelmét az oktatás fontosságára és az oktatók rendkívüli szerepére. A tanítók és tanárok élethivatásuknak tekintik, hogy befolyásolják azt, ahogyan egy gyerek tanul, gyarapodik és felnőtté válik. Az Adrenalin Park csapata értékes és elismert kolozsvári pedagógusokkal közösen szervez szabadtéri tevékenységeket, táborokat és nyári foglalkozásokat. Az oktatás nemzetközi napján hálásan gondolunk rájuk, megköszönjük odaadó munkájukat és szeretettel hívjuk, hogy ünnepeljünk együtt a kalandparkban! Hogyan ünneplünk az oktatás nemzetközi napján Kolozsváron? Kolozsvár többek között színvonalas iskoláinak köszönhetően elismert oktatási központ. Fontos megjegyezzük, hogy a tanulási folyamat már egészen kis korban elkezdődik. Éppen ezért ünnepelni hívjuk az óvodákat, elemi iskolákat, gimnáziumokat, líceumokat és egyetemeket, hogy együtt tisztelegjük azok előtt, akik hivatásuknak tekintik a jövőnemzedékének oktatását és nevelését! Íme az Adrenalin Park csapatának néhány [...]

Az oktatás nemzetközi napja 2022 │ október 5.2022-11-24T09:42:37+00:00

Vissza az iskolába és kalandra fel!

Az Adrenalin Parkban a gyakorlás a mesterünk. Minél többet mászkálunk a fák közé feszített kalandpályákon, minél többet suhanunk a tiroli pályákon, minél több akadályt oldunk meg, minél több időt szánunk erdei sétánk során arra, hogy megfigyeljük a természetét, annál több tapasztalatot szerzünk! 2022 szeptemberében, az új iskolai év kezdetén szeretettel várunk minden új vagy már jól összekovácsolódott osztályközösséget, hogy járják végig az Kolozsvár melletti Bükkben, Erdőfelek község közelében található Adrenalin Park kalandpályáit. A “Back to school. Back to adventure!”, azaz „Vissza az iskolába és kalandra fel!” programunk I-IV osztályos kisiskolásoknak és V-XII osztályos tanulóknak szól. Természetesen az óvodás csoportokat is szívesen látjuk! Jókedv és kaland az Adrenalin ParkbanAz új tanévben nagyon jó kezdés, ha az osztálytársak számára lehetőséget teremtünk, hogy ismerkedjenek, kötetlen körülmények között lássák viszont egymást. Az olyan tevékenységek, mint a fák közötti mászkálás, az újdonság erejével hat, növeli az önértékelést és az önbizalmat, a saját határaik megtapasztalására buzdítja [...]

Vissza az iskolába és kalandra fel!2022-11-24T09:42:38+00:00

Idén 8 éves az Adrenalin Park – ünneplünk!

A Kolozsvár mellett található kalandpark 2022. augusztus 15-én 8 éves! Ezalkalommal 8 napig ünneplünk, Adrenalin Park Days 2022 címmel augusztus 15.-22. között rendkívüli ajánlattal kedveskedünk vendégeinknek és együtt örülünk a kalandpark újdonságainak! Születésnapi ünnepi ajánlat: 8 éves az Adrenalin Park Nyolc napig, augusztus 15.– 22. időszakban nyolc kifizetett belépő után egyet ajándékba adunk! Az ajánlat a kisgyerek-belépőkre, az iskolás- és diákbelépőkre, valamint a felnőtt- és kedvezményes, nyugdíjas belépőkre egyaránt érvényes! Természetesen azokról a családokról sem feledkezünk meg, akik minden évben felkeresik az Adrenalin Parkot: minden nyolcadik családi belépő megvásárlása után egyet ajándékba adjuk! A kalandpark naponta nyitva tart, nyári program szerint! Mi újdonság az Adrenalin Parkban 2022 augusztusában? Kibővített teraszok Nagy örömmel újságoljuk, hogy idén augusztustól az Adrenalin Park teraszos vendéglője bővített kapacitással várja vendégeit: Az erdei terasz befogadóképessége 96 – 128 fő, az asztalok elrendezése függvényében A menedékház melletti új terasz befogadóképessége 112 fő Szeretettel várjuk [...]

Idén 8 éves az Adrenalin Park – ünneplünk!2022-11-24T09:42:40+00:00

Erdei kalandtábor az Adrenalin Parkban / 2022

A nyári vakációjában, 2022-ben az Adrenalin Park ismét megszervezi népszerű erdei kalantáborait, ahol a résztvevők fára másznak, a magaslati kalandpályákon mászkálnak, sportolnak, új csapatjátékokat tanulnak, kreatív foglalkozásokon és természetismereti műhelyekben vesznek részt. A kalandtáborok szervezőpartnere a NECC – Nature Education Community Center egyesület csapata, akikkel együtt alakítottuk ki a táborok természetismereti programját. Az erdei kalandtáborokra a 2021. június 20. – szeptember 2. közötti időszakban kerül sor. A beiratkozások elkezdődtek az alábbiak szerint: Elnevezés: Erdei kalandtábor gyermeknek Szervező: Adrenalin Park (www.adrenalinpark.ro) Időpont: Sorsz. Időszak Korcsoport    Résztvevők száma     Iratkozási határidő Iratkozási lehetőség 1. csoport jún. 20.-24. 6 – 12 év 35 hely jún. 24. LEZÁRULT 2. csoport jún. 27. – júl. 1. 6 – 12 év 35 hely júl. 1. LEZÁRULT 3. csoport júl. 4. - júl. 8. 6 – 12 év 35 hely júl. 1. LEZÁRULT 4. csoport júl. 11. – júl.  15. 6 – 12 év 35 [...]

Erdei kalandtábor az Adrenalin Parkban / 20222022-11-24T09:42:41+00:00

Kaland és tavaszi szórakozás a Kolozsvár melletti Adrenalin Parkban

Mit csinálunk 2022 tavaszán, Kolozsváron? Egyszerű a válasz: élvezzük a természet közelségét és az erdei friss levegőt a környék legkedveltebb kalandparkjában! Itt az egész család talál kedvére való elfoglaltságot, és minden esély megvan rá, hogy új barátokra is szert tegyen! A látogatók választhatnak a kalandpályákon való mászkálás, a fáramászás, a szabadtéri mű mászófal, a tiroli pályákon való szórakozás, az óriáshinta, a felfüggesztett búgócsiga vagy az íjászat közül. […]

Kaland és tavaszi szórakozás a Kolozsvár melletti Adrenalin Parkban2022-11-24T09:42:42+00:00

NYÁRI ERDEI AFTERSCHOOL AZ ADRENALIN PARKBAN / 2021

2021 nyári vakációjában az Adrenalin Park ismét megszervezi egyedi és vonzó afterschool programait: mászkálás a magaslati kalandpályákon, sporttevékenység, új játékok, kreatív foglalkozások, természetismeret, csapatjátékok és más műhelyek. […]

NYÁRI ERDEI AFTERSCHOOL AZ ADRENALIN PARKBAN / 20212022-11-24T09:42:43+00:00

Ajándékozd meg az alkalmazottaidat!

Bár a 2020-s év a távolságtartásról szólt, hogy ilyenformán is vigyázzunk magunkra és szeretteinkre, az Adrenalin Parkban minden látogatónk örülhetett a friss levegőnek, a természetnek és a kalandnak!   Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik a kalandparkot választották szabadtéri sportoláshoz, és emlékeztetnünk mindenkit, hogy a napos hétvégéken nyitva tartunk, pontosan azért, hogy friss levegőn, teljes biztonságban mozoghassanak a Kolozsvár környékén lakók.    Adrenalin Park-belépőket vásárolhatnak évvégi ajándékként alkalmazottjaiknak a cégek is: a kartonra nyomtatott meghívókat színes ajándékborítékban adjuk át. Adventure Pass felnőtteknek: 50 lej  Adventure Pass diákoknak és tanulóknak (140 cm-nél magasabb gyermekeknek): 45 lej Adventure Pass kisgyermekeknek (140 cm-nél alacsonyabb): 40 lej  Adventure Pass családoknak (2 felnőtt + 2 gyermek): 140 lej  - A belépők 1 évig érvényesek és belépéskor elég felmutatni az Adrenalin Park recepcióján.   - Minden meghívónak van egy kódja, amivel követhető, mikor használták fel.    - A felnőtt-belépő átadható gyermeknek vagy más családtagnak.      Ezek mellett a 10 belépős bérletet is [...]

Ajándékozd meg az alkalmazottaidat!2022-11-24T09:42:44+00:00
Go to Top