Casele Micești, Romania

Az Adrenalin Park támogatta a 2014-es Kids Race-t

Az Adrenalin Park azonos irányelveket követve a Kolozsvár Pedálozik Sportegyesülettel, partnerként csatlakozott a 2014-ben megrendezett Kids Race duatlon verseny szervezőihez, rendezvény, mely a tájfutást a hegyi kerékpározással vonta össze.

Az Adrenalin Park támogatta a 2014-es Kids Race-t2014-12-22T15:44:59+00:00

A kolozsvári Scouts (Scouts Cluj) látogatása az Adrenalin Parkban

A kolozsvári cserkészközpont (Scouts Cluj) kalandvágyó tagjai számára a hivatalos cserkészév idén október 4.-én, az Adrenalin Parkban kezdődött. A helyszínre a merész és kitartó csapat egy gyalogtúra végállomásaként érkezett, a gyaloglás csak erősítette bennük a kíváncsiságot és a kalandvágyat.

A kolozsvári Scouts (Scouts Cluj) látogatása az Adrenalin Parkban2014-12-19T17:24:43+00:00

Adrenalin Park – az aktív kikapcsolódásra vágyók első számú célpontja Kolozsváron

A 2015-ös évben az Adrenalin Park csapatának az a célja, hogy minél hamarabb az első helyre kerüljön az aktív kikapcsolódási lehetőségekre vágyók között, ezért naptárunkban máris kezdenek körvonalazódni az első események. A 2014-es szezonban felavatott 12 kalandpálya már rögtön a nyitás után nagy népszerűségnek örvendett a természet- és mozgáskedvelők körében, így a megyei oktatási intézményekkel és más egyesületekkel közösen kezdeményezett programsorozataink nagy sikernek bizonyultak. A rendezvények fő célja az izgalmas sporttevékenység általi tanulás stimulálása volt.

Adrenalin Park – az aktív kikapcsolódásra vágyók első számú célpontja Kolozsváron2014-12-16T17:36:10+00:00

A kolozsvári kalandpark támogatta a JÖVŐ ALKOTÓI 2014 /CHAMPIONS UNITED-ET

A kolozsvári Adrenalin Park már a nyári/őszi szezon kezdetétől támogatta azokat a közösségi célzatú tevékenységeket, amelyeknek fő célja a magas szintű teljesítmény ösztönzése volt, az élet és tudomány bármely területén. Az egyik ilyen kiemelt nevelési célzatú projekt a Jövő alkotói 2014 – Champions United volt, az esemény 2014. október 9-12. között zajlott Kolozsváron. A kolozsvári Adrenalin Park örömmel karolta fel az Ovidiu Neamțu által képviselt 11even Társulat kezdeményezését, amely olyan középiskolás diákokat egyesített Bihar, Hunyad és Neamț megyék térségéből, akik kiemelkedő eredményeket értek el a tudomány valamelyik területén.

A kolozsvári kalandpark támogatta a JÖVŐ ALKOTÓI 2014 /CHAMPIONS UNITED-ET2014-12-15T17:45:29+00:00

Fontos közlemény! -2014 november 3.-tól változik kalandparkunk nyitvatartási programja

 Kedves barátaink, kedves vendégeink!  Tájékoztatni szeretnénk Önöket, hogy: a 2014-es szezon november 2.-án véget ér november 3.-tól kalandparkunk különleges nyitvatartási programmal üzemel: a kalandpark kizárólag hétvégén látogatható, 10:00 – 18:00 órás nyitvatartással, ha kedvezőek az időjárási viszonyok; előzetes foglalás esetén (legalább 20 fő), szervezett csoportokat bármelyik nap fogadunk 10:00 – 18:00 óra között, ha kedvezőek az időjárási viszonyok; […]

Fontos közlemény! -2014 november 3.-tól változik kalandparkunk nyitvatartási programja2014-10-31T14:34:17+00:00

Adrenalinnal teli tanévkezdés

Az Adrenalin Park szeptember 16. és október 20. között tárt karokkal várja a kalandvágyó iskolásokat az erdei magaslati kötélpályák meghódítására. Szervezett iskolás csoportok (min. 10 személy) esetében a belépődíjak kedvezményes áron is megvásárolhatóak. Kalandparkunkban korosztálytól függetlenül, akár az elemi I-IV. osztályos kisiskolások vagy az V-XII. osztályos gimnáziumi és líceumi diákok egyaránt képességeik szerint találhatnak kedvükre való pályákat és alkalmuk lesz arra, hogy:   – Megtanulják a biztonsági felszerelés helyes használatát (hám, karabiner, csiga) – Gyakorolják, hogy miképpen biztosítsák magukat megfelelően – Kipróbáljanak különböző akadályleküzdő módszereket – Felfedezzék saját problémamegoldó képességeiket – Fejlesszék a csapatszellemet az osztálytársak körében – Feledhetetlen közös élményeket éljenek át.   […]

Adrenalinnal teli tanévkezdés2014-10-01T12:57:20+00:00

Az Adrenalin Park támogatja a „Cluj Bike Challenge” 2014 keretében megrendezett Gyalui Maraton 3. futamát

A Kolozs megyei Erdőfelek községhez tartozó Mikesi házak mellett található Adrenalin Park támogatja a „Cluj Bike Challenge” 2014 keretében másodjára megrendezett Gyalui Maraton hegyikerékpár verseny 3. futamát. A Kolozsvár Teker sportklub partnereként az Adrenalin Park célja az aktív és egészséges életmód, a kinti szabadidős foglalkozások és a hegyi kerékpározás népszerűsítése. […]

Az Adrenalin Park támogatja a „Cluj Bike Challenge” 2014 keretében megrendezett Gyalui Maraton 3. futamát2014-09-22T22:59:52+00:00

Az Adrenalin Park támogatja a “Crosul Companiilor-2014” cégeknek szóló kolozsvári futóversenyt

A Kolozs megyei Erdőfelek községhez tartozó Mikesi házak mellett található Adrenalin Park támogatja a “Crosul Companiilor-2014” különböző cégeknek szóló futóversenyt, amely már 4. alkalommal kerül megrendezésre. A Runners Club partnereként az Adrenalin Park célja az aktív, egészséges életmód és a sport népszerűsítése. A futóverseny elsősorban kedvcsináló a szabadtéri futáshoz, de ezzel egy időben a csapatépítő szellemet is fejleszti.

Az Adrenalin Park támogatja a “Crosul Companiilor-2014” cégeknek szóló kolozsvári futóversenyt2014-09-22T22:53:35+00:00

Kalandokkal teli ősz az Adrenalin Parkban

Ne nosztalgiázzon a nyári kalandokon, az Adrenalin Parkban nemcsak az ősz monoton hangulatát űzheti el, hanem élménydús pillanatokat is szerezhet. Lehet, hogy a nyárnak vége, de a kalandvágy nem változik az évszakokkal! Minden érdeklődőt szeretettel várunk délelőtt 10 és 19 óra között a Mikesi házak mellett, a Bükki erdőben kiépített kalandpályáink kipróbálásához. Ha meg szeretné őrizni állóképességét a nyári vakáció után is, látogasson el hozzánk, akár munkaideje után is! 17:00 – 19:00 óra között felejtse el a mindennapok gondjait és élje át a mozgás örömét! Ne feledje, hogy heti kétszer két óra mozgás az egészséges élet elmaradhatatlan kelléke. Akadálypályáink leküzdése szinte az összes izomcsoportot megmozgatja, fejlesztvén ugyanakkor a koncentrációt és koordonációs képességeket is. […]

Kalandokkal teli ősz az Adrenalin Parkban2014-09-08T14:46:50+00:00
Go to Top